Bármennyire is furcsán hangzik, nemcsak bizonyos medve fajok alszanak téli álmot, hanem a gyümölcsfáink is. A téli hideg átvészelésére a gyümölcsfák is nyugalmi állapotba vonulnak, amikor a fejlődési folyamatok nagyon lelassulnak, de azért szabad szemmel nem látható folyamatok zajlanak le.

Hogyan is érzékelik a növények, hogy közelít a tél? Elsősorban a nappalok hosszúságát képesek érzékelni a különböző receptoraikkal a leveleikben. A lombhulláshoz több tényező mellett, hozzájárul a hideg (fagypont alatti hőmérséklet) elérkezése is.

Ekkor a lombhullató növények kivonják a leveleikből a télire szükséges tápanyagokat, ami a levelek elszíneződéséhez, majd azok lehullásához vezet. Ezzel kezdődik a fák mélynyugalmi állapota, amely során a rügyek semmilyen körülmények között nem hajtanak ki.

 

Mi oldja fel ezt az állapotot? A tavasz, de mégis mi áll mögötte? Nemcsak a tavasszal érkező kellemesebb időjárás, és hosszabb nappalok, hanem a gyümölcsfák által, a tél folyamán összegyűjtött hideg órák száma is. Ezt nevezzük hidegigénynek. Minden fajnak, sőt fajtának megvan a maga hidegigénye, hiszen az genetikailag kódolt. Amennyiben a virágrügyek nem kapják meg a megfelelő hideghatást, a tavasz és nyár folyamán nem fejlődnek megfelelően.

Ezen értékek vizsgálata alapján kell egy gyümölcstermesztőnek eldöntenie, hogy adott termőhelyre, melyik fajt, vagy fajtát ülteti. A szakkönyvek ajánlása szerint, hazánkban elsősorban azok a fajok, fajták termeszthetők biztonságosan, amelyeknek 1000 óra körül van a hidegigényük, amelyet nagyban befolyásolhatnak a termőhely tulajdonságai. (Papp, 2003)

Ha ez a hideghatás „összegyűlt” egy-egy fa esetében, a mélynyugalmi állapot feloldódik. Ettől a pillanattól kezdve beszélhetünk kényszernyugalomról, amikor a rügyek már készen állnak, és csak a környezeti, időjárási körülmények határozzák meg azok nyugalmát, vagy éppen megindulását. Ekkor áll fenn az a veszély, hogy a gyümölcsfák rügyei megindulnak, mert megfelelő a hőmérséklet, viszont érkezik egy váratlan lehűlés, amely aztán a rügyeket károsíthatja.

Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a mélynyugalmi fázisban, jöhet (persze fajtától és kondíciótól függően) szinte bármilyen hideg, a fák nem károsodnak. Veszély akkor van, amikor vége a mélynyugalomnak, és a kényszernyugalom fázisába lépnek a növények, hiszen ekkor egy ingadozó, azaz először meleg, majd hideg időjárás nagy károkat okozhat.
Egy gyümölcstermesztő ilyenkor örül a hidegnek, és azt reméli, hogy az időjárás a tavasz során is kegyes lesz majd hozzá. Ez az, amit befolyásolni nem tudunk, de igyekszünk alkalmazkodni.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás